„Pedig olyan szépen indult a közös délután...”-sóhajthat fel a szülő, aki egy közös családi társasjátékozással szerette volna eltölteni az időt. Ehelyett testvérharctól, a „vesztes” kicsik könnyeitől lehet terhes a kellemesnek szánt időtöltés.
Tegye fel a kezét az, aki soha nem pityeredett el gyerekkorában attól, ha a játékban az utolsó helyen kullogott. Igen, kullogott, hiszen ez érdemtelen helyzet, főleg, ha nem is egyéni teljesítményen múlott.
Veszíteni tudni kell?
Egy kicsi gyereknek miért is kellene? Főleg, ha olyan játékszabályokat kell betartania, amikben sokszor a másik jó- vagy rosszindulatán múlik, hogy lekerül-e a bábuja a tábláról. Jó lehet-e az, ha a gyerkőc egy családtagja, barátja szándékosan azon dolgozik, hogy megakadályozza az előre jutásban, vagy épp ellenkezőleg, a szülő szándékosan hagyja nyerni? Szerintünk egyik sem.
Gyerekvilág – felnőtt világ
A kiesős, nyerek-vesztek társasjáték ugyanis a felnőtt világot modellezi. Nyerni hagyni a gyereket pedig fals valóságérzetet eredményezhet. Kinek lenne jó, ha a kicsi az otthon biztonságából kikerülve az első nehéz helyzettől pánikba esik?
„Jótett helyébe...”
...jót várj-szól a mondás. Az egymást segítő helyzetek nemcsak fájdalommentesebbek, de az együttműködésre is megtanítják a gyerekeket. A családi társasjátékok nyelvére lefordítva ilyen a kooperációs játék, ahol a résztvevők együttműködve jutnak el a célig. Az együtt töltött játékidő alatt közösen segíti egymást testvér és szülő, s segít a kicsiknek kialakítani a jó emberi kapcsolatokat, igaz barátságokat, amik szerintünk jobban előre fogják vinni az életben, mint a „versenyistálló”.
Kooperatív tarsasjátékainkból egy kis ízelítő:
Cseresznyéskert : http://www.kelleresmayer.hu/cseresznyeskert-hu.html
 |
 |
